Házirend Nevelési és oktatási programunk Ken programunk Beiskolázás Mérések
Iskolánk névadója
Bemutatkozás Vezetők Nevelőtestület Alapítvány Sportegyesület Diákönkormányzat

Cikkarchívum 2012.07.05.

Három tábor tart el egy negyediket...  

A Széchenyi István Általános Iskola is állhatna üresen a nyári szünetben, de mint megszoktuk már, ez nem így van.

Az Újhegyi lakótelep piros iskolájának, nagy aulája és ebédlője vakáció kezdete óta minden nap benépesül táborozó gyerekekkel. Három sporttábor kérte, hogy itt étkeztesse a gyerekeiket. 250 gyerek reggelijét és ebédjét osztják ki úgy, mint év közben tették eddig.

A táborszervezők, mint bérlők bérleti díjat fizetnek terembérleti szeződéssel az iskolának, melyet befizetnek az önkormányzat számlájára, bevételt teremtve ezzel a fenntartónak. Hat hétig veszik igénybe a helyiségeket.

Emellett pedig 10 héten át működik egy egyházi tábor is, melyről már az előzőekben számot adtunk. Ők a tábor végén, annak befejezését követően vállalták, hogy kifestik az iskola két tornatermi öltözőjét. Ennek a tábornak a bekerülési költsége a szülők számára nagyon kedvező, hiszen csak az étkezési díjat kell befizetniük a gyerekeknek.

Hogyan lehet mégis gazdag programja ennek a tábornak is?

A "titok" ! Talán nem is az! de nagyon egyszerű...!?

A tábor programjának költségeit pedig úgy tudjuk biztosítani és finanszírozni, hogy más táboroknak adjuk bérbe az iskola ebédlőjét és infrastruktúráját.

Ezek a külsős táborok itt étkeztetik a gyerekeiket nálunk és bérleti díjat fizetnek a helyiségek napi használatáért. Így az önkormányzat számlájára befolyt „kvázi” bevételt igényeljük vissza, és abból biztosítjuk az egyházi táboros gyerekeknek, a programjainak költségeit.

S ezáltal, három tábor tart el, egy negyediket!

Vagy, más megközelítésben: a gazdagabb gyerekek szülei által befizetett táborok, segítik a szegényebb gyerekek szüleit, hogy részükre is lehessen jó programokat biztosítani a gyerekeiknek. Így Ők sem szorulnak ki a színvonalas táborokból. Ezzel elérhetővé válik számukra is olcsón egy jó táborozás.

Ez a „modell” a szeretetre épül, és a „közjót” szolgálja – szerintem!






Írta: Sándor Zoltán Attila igazgató


vissza a hírek tartalomjegyzékéhez


 

A TANÉV FŐBB ESEMÉNYEI

CIKKARCHÍVUM
BEISKOLÁZÁS
GALÉRIA
KAPCSOLAT
TÉRKÉP

© 2007. Budapest Kőbányai Önkormányzat Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola   Lap tetejére ^^