Házirend Nevelési és oktatási programunk Ken programunk Beiskolázás Mérések
Iskolánk névadója
Bemutatkozás Vezetők Nevelőtestület Alapítvány Sportegyesület Diákönkormányzat

Cikkarchívum 2012.09.14.

 Változásokra várva, készülődve kezdődött meg a tanév a Széchenyiben is 

Az iskola hagyományait követve, de rendhagyó  módon nyitották meg a tanévet a Széchenyi Iskolában. Az iskola igazgatójának távollétében Grófné Váradi Annak igazgatóhelyettes asszony köszöntötte a vakációról visszaérkező diákokat és a szülőket a tanévnyitó ünnepélyen.



A nyári eseményekről beszámolva elmondta, hogy az OTP Bank kerületi fiókjának munkatársai, önkéntes munkavégzés keretében újították fel az iskola udvarán lévő kerti padokat 100 000 Ft értékben.

A nem pedagógus munkakörökben történt munkahelycsökkentés  új helyzetet teremt majd az idei évi iskolai működésben.

Az oktatásirányítás által tervezett átalakítások ebben a tanévben még nem érintik a gyerekeknek és a szülőknek eddig nyújtott szolgáltatásokat.

Elsősorban a pedagógusoknak kell majd előkészíteni az új direktívák szerint az iskolai dokumentumokat a következő  tanévre, ami egyben az egyik legfontosabb feladatot jelent majd az intézmény számára.

Az eddig elért eredmények és sikerek megtartására kérte a gyerekeket, és további támogatásra, együttműködésre biztatta szülőket is.

Kedves színfoltja volt az ünnepélynek, amikor a nyugdíjba vonuló kollégának, Janó Gyulánénak adta át az iskola által alapított Széchenyi emlékplakettet.

Hosszantartó pedagógiai munkájáért vehette még át, ugyanezt a díjat Vörösné Bakula Mária testnevelő tanárnő, és Molnárné Jakab Ágnes gyógytestnevelő tanárnő is.

Jó hangulatban és vidáman, reményekkel telien kezdődött meg így a tanév a Széchenyiben.



Írta: Sándor Zoltán Attila igazgató


vissza a hírek tartalomjegyzékéhez


 

A TANÉV FŐBB ESEMÉNYEI

CIKKARCHÍVUM
BEISKOLÁZÁS
GALÉRIA
KAPCSOLAT
TÉRKÉP

© 2007. Budapest Kőbányai Önkormányzat Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola   Lap tetejére ^^